Győrzámoly bíróságra megy a nyomvonalért

Közigazgatási határozat felülvizsgálatára nyújtott be keresetet a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra Győrzámoly önkormányzata – az alperes a megyei kormányhivatal győri járási hivatala. A kereset tárgya a leendő győri északnyugati elkerülő, s annak két nyomvonala.

Nemrégiben – ahogy azt megírtuk – a megyei kormányhivatal a győri északnyugati elkerülő környezetvédelmi engedélyezési eljárásának végén a Győr és Győrújfalu közötti nyomvonalat elutasította, a Győrújfalu és Győrzámoly közötti aszfaltcsík fejlesztésére viszont megadta az engedélyt a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek.
Az elkerülő az autópályát köti majd össze Győrújfalu mellett elhaladva a Vámosszabadi felé vezető 14-es úttal.
Győrzámoly nem hagyta annyiban a döntést, perre megy.
A közigazgatási és munkaügyi bíróságra beadott keresetben azt kérik: a kormányhivatal határozatát szíveskedjenek elsődlegesen megváltoztatni, a GY-1 jelű (Győr és Győrújfalu közötti) nyomvonal fejlesztésére vonatkozóan környezetvédelmi engedélyt adni. Továbbá azt kérik, a Gy-16 jelű (Győrújfalu és Győrzámoly közötti) nyomvonal fejlesztésére vonatkozó környezetvédelmi engedély iránti kérelmet ezzel együtt utasítsák el.
Másodlagosan – ha az előző kérelmet a bíróság nem tartja teljesíthetőnek – helyezze hatályon kívül a kormányhivatal döntését, s kötelezze új eljárásra az alperest.

A megyeszékhely álláspontja az ügyben egyértelmű: a várostól minél távolabbi nyomvonalat preferálják, vagyis a Győrújfalu és Győrzámoly közöttit.
Forrás: kisalfold.hu

A két fiatal énekes a Győri Filharmonikusokkal lépett fel.

A közönség több percig tartó vastapssal köszönte meg az előadóknak azt a fantasztikus műsort, amelyet előadtak a győri Audi Arénában szombaton este nyolc órai kezdettel.
A sportlétesítmény fennállásának 5.évfordulóját ünnepelte, amelyet Győr Város polgármesterének köszöntője után indított útjára a Győri Filharmonikus zenekar. Két  kiváló énekes-akik Győrből származottak - énekeltek nagy sikerrel. A filharmonikusok csodálatos hangszerelésben kísérték végig az énekeseket, akik előadását balettosok, akrobatikus táncosok produkciói is színesítettek. 
A jubileumi koncertshow nagy siker volt, sikertörténet mint amilyen az Audi Aréna győri létezése is. Sportosan kívánva, csak így tovább, előre!
Gulyás Attila





















































A képgalériát Mészáros Mátyás készítette
Forrás : kisalfold.hu