A győri kiütéses Fidesz-győzelem tanulságai

Véget ért az ellenzéki oldalon az a hurráoptimizmus, ami a tavalyi októberi önkormányzati választás után alakult ki, a győri eredmény bizonyítja, hogy a kormánypártok támogatottsága továbbra is stabil, míg az ellenzék nem szerzett új szavazókat - minderről politológusok beszéltek az Origónak a vasárnapi jelentős Fidesz-győzelmet hozó győri voksolást követően. Dézsi Csaba András nemcsak megőrizte a korábbi Fidesz-KDNP-tábort, hanem jelentősen bővítette is. 
A győri választás egyik nagy tanulsága, hogy kifizetődő volt a Fidesz számára, hogy a korábbi hibákért vállalták a felelősséget, és a tavalyi voksolás után lemondott Borkai Zsolt – mondta Farkas Örs az Origónak. Az Oeconomicus Gazdaságkutató Intézet vezetője emlékeztetett arra, hogy lemondás tekintetében sokan továbbra is várják Gajda Péter kispesti szocialista városvezető és Kránitz Krisztián vagyonkezelő távozását a tavaly napvilágra került ügyek fényében.
Azonban az ellenzéki oldalon nem merik vállalni a kockázatát egy új választásnak, míg a kormánypártok ebből is példát mutattak –
mondta az elemző. 

Farkas Örs: A Fidesz számára kifizetődő volt, hogy vállalták a felelősséget a  korábbi hibákértFORRÁS: DÉZSI CSABA ANDRÁS/FACEBOOK

Nincs ellenzéki trendforduló

A győri választás egyértelműen bebizonyította, hogy a kormánypártok őrzik az előnyüket, amit jól bizonyított, hogy Dézsi Csaba András őszhöz képest több szavazatot kapott. Pollreisz Balázsnak nemcsak megőriznie nem sikerült a korábbi támogatottságot, hanem még csökkent is a rá adott szavazatok száma – mondta Farkas Örs. Mindez pedig egyértelműen kudarc – tette hozzá.
Bár az ellenzék október 13-át követően egyfajta trendfordulóról beszélt, de a győri választás egyértelműen azt mutatja, hogy ilyenről szó sincsen. Gyakorlatilag visszatértünk a tavaly májusi EP-választás idejére, ami azt jelenti, hogy a kormánypártok tartják 50 százalék feletti támogatottságukat
- hangsúlyozta az elemző.

Farkas Örs szerint míg az ellenzék csak stratégiai és választási szempontokkal törődik, és az összefogás csak erről szól, addig a kormánypárti oldalon egyértelmű vízió látható. A győri szavazók ennek a fényében is döntöttek, valamint nem kívántak egy bizonytalan helyzetet teremteni a megyeszékhelyen az ellenzéki jelölt megválasztásával – mondta a szakértő.

Nincs már hurráoptimizmus

Az a hurráoptimizmus, ami az ellenzéki oldalt október 14-e után jellemezte, most véget ért – erről már Boros Bánk Levente beszélt az Origónak. A Médianéző Központ vezetője szerint
a győri választás egyértelműen rácáfolt arra, a főleg Budapesten terjesztett hangulatra, hogy itt nagyon komoly, országos kormányváltó szándék lenne az emberekben.
A voksolás nagy téttel bírt mind a kormánypárti, mind az ellenzéki oldalon, de most visszaállt a korábbi helyzet – mondta Boros Bánk Levente. Győr világosan mutatja, hogy semmilyen trendforduló nem történt az országos párttámogatottsági adatokban.

Dézsi Csaba András fölényes sikere véget vetett az ellenzéki hurráoptimizmusnakFORRÁS: DÉZSI CSABA ANDRÁS/FACEBOOK

Hosszútávon nézve is nagyot nyert Dézsi

Nemcsak önmagában nézve, hanem évtizedes távlatban is történelmi győzelmet aratott a Fidesz Győrben. Dézsi Csaba András 23 942 voksot szerzett, és ez 56,14 százalékos eredménynek felelt meg.
A Fidesz jelöltje a tavalyi őszi választáshoz képest 4634 vokssal szerzett többet, miközben a részvételi arány csökkent. Dézsi tehát 24 százalékkal kapott több szavazatot, mint a lemondott Borkai.
Dézsi azonban nemcsak a tavaly őszi választáshoz képest, hanem a 2014-es önkormányzati választással összehasonlítva is sokkal jobban szerepelt. Több mint öt évvel ezelőtt a Fidesz jelöltje 20 604 szavazatot kapott. Ahhoz képest most Dézsi 16,2 százalékkal kapott több voksot. Azonban nemcsak a személyi összehasonlítás terén szerepelt jobban Dézsi a korábbiakhoz képest, hanem a Fideszhez viszonyítva is.
A 2019-es európai parlamenti választáson 53,17 százalékot ért el a Fidesz, míg vasárnap a kormánypártok jelöltje 56,14 százalékot szerzett.
Ha a 2014-es EP-választással vetjük össze a mostani eredményt, akkor is Dézsi kerül ki nyertesen. Akkor a Fidesz-KDNP listája 56,12 százalékot kapott Győrben. Ez két század százalékponttal kevesebb, mint amennyit most a kormánypárti polgármesterjelölt kapott.

A korábbi eredményekkel való összehasonlítás is jól mutatja, hogy a kormánypárti jelölt nemcsak a Fidesz-KDNP stabil bázisát tudta maga mögé állítani, hanem a bizonytalan szavazók közül is tudott mozgósítani. Ismételten megdőlt az a tétel, hogy a Fidesznek egy stabil szavazóbázisa van, és azon kívül nem képes újakat megszólítani.
Forrás: origo.hu

Taps az ablakokból, köszönet az egészségügyi dolgozók munkájáért Győrben

Egyre többen csatlakoznak esténként a kezdeményezéshez, tapssal köszönik meg az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók munkáját. Eg...