Elhajtott a rendőrök elől, autónak ütközött a Szent István úton Győrben – fotók

A drogteszt azt mutatta, hogy a 23 éves helybéli sofőr többféle kábítószert is fogyasztott.
Győrben, a Szent István úton akarták igazoltatni a rendőrök egy hatósági jelzés nélküli, Renault típusú személygépkocsi vezetőjét vasárnap délután. A járművezető – a rendőri megkülönböztető jelzéseket figyelmen kívül hagyva – Abda felé próbált elmenekülni az őt követő szolgálati gépkocsi elől. Néhány száz méter megtétele után a rendszám nélküli autó, egy előtte forgalmi okból lassító személygépkocsi hátuljának ütközött, ezért megállt. A rendőrök elfogták a járművet vezető férfit, majd ellenőrizték őt és az autóját. Ennek során kiderült, hogy a 23 éves helybéli sofőrt a Győri Járásbíróság a járművezetéstől eltiltotta, a járművét pedig a forgalomból kivonták. Az intézkedők az autó átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagmaradványt találtak. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami többféle kábítószerre is pozitív eredményt mutatott – olvasható a rendőrség honlapján hétfőn.
A nyomozók a férfit – őrizetbe vétele mellett – kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, illetve vele szemben szabálysértési eljárást is kezdeményeztek.
Forrás: kisalfold.hu

Taps az ablakokból, köszönet az egészségügyi dolgozók munkájáért Győrben

Egyre többen csatlakoznak esténként a kezdeményezéshez, tapssal köszönik meg az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók munkáját. Eg...